Reggel sikerült fél nyolcig aludni! Nagyon rendesek voltak a gyerekek, és nem ébresztettek fel. Nagyon jól esett.
A délelőttbe belefért két mosás és egy főzés. Nagy meglepetésünkre -- mivel az elmúlt napokban nem nézegettem -- termett egy levesnyi zöldborsó, így zöldborsóleves készült ebédre. Először Lehel segített szedni és kifejteni, aztán Lente is csatlakozott hozzánk. Persze eszegettek is.
Vagyis az ebéd nagyon hamar készen lett, mert azonnal meg is főztem (vettem a héten répát, az is csomós, újrépa). Lehel közben fáramászott:
Aztán jött a dühöngés a szomszéd miatt, mármint hogy bőgeti a rádiót. Végül szóltam neki udvariasan, hogy vegye már le a hangot. Persze neki állt feljebb, hogy a gyerekek nagyon kiabálnak mindig és csapodják a téglákat, azért vette fel a hangot. Nem tudom, ha engem zavar a szomszéd viselkedése, akkor mint most, szólok neki, és igyekszem szót érteni. Nem ellenfrontot nyitok a "ki tud jobban a másik idegeire mászni" harcban. A gyerekekkel is megbeszéltem, hogy legyen kissé kevesebb a visítás, de azt hiszem, a gyerekek gyerekek, hangosak, nemigen lehet ezt megtiltani nekik. Ha belelendülnek a játékba, kiabálnak. Én se mondtam soha (nyilvánosan, pláne nem a gyerekek előtt) Lulukára és Macikára, a két kis görcs ugatógépre, semmi csúnyát (most sem tettem, nem hoztam fel példaképpen sem). Kutya, ugat. Nem szeretem, hogy ezt csinálják, de ennyit tud Luluka és Macika, ezzel kell együtt élni.
A szomszéd még egy fél óra múlva is azt ragozta a feleségének (vagy akivel beszélgetett kint), hogy mi milyen hangosak vagyunk, mindig kiabálnak a gyerekek, bezzeg ők. Ekkor már majdnem hangosan nevettem: az elmúlt hetekben életüknek szinte minden részletével tisztába jöttem akaratlanul is, hiszen folyton hangosan beszélnek egymással, vagy kiabálnak a jakuzzitól a tornácukig. Pedig nem érdekel se az, hogyan kell beüzemelni a jakuzzit, és hogy miért nem sikerül, se ilyen-olyan apró-cseprő ügyeik, se P nagyzolása és kioktató hangvétele (folyton úgy beszél, hogy ő aztán mindent tud, és mindenki más hülye).
Na, mindegy, remélem, Bencéék jobban viselik majd őket...
Délután átmentünk Mária bulijára, lettek azért rendesen, bár a telefonba mondta, hogy milyen kevesen tudnak eljönni. Azért csak ott volt Egy rakat indiai (a lektor, a követségről Beszter új főnöke, aki borzalmas Beszter szerint, korábban a nagykövet - ő tévedésből túl korán érkezett, már elment, mire mi odaértünk), Vera, Ratu, Szűcs Gábor, Csaba, Feri, Körte (ő külön csókoltat, nyomatékosan kérte, hogy adjam át!), Beszter, Rita, Kakas Bea, Rózsavölgyi Andi, Petra, Péri Bence (Panniék felléptek ma, így egyedül jött), Sági Peti, és még több ismeretlen ismerős, akikkel Mária bulijain szoktunk találkozni, de a nevüket nem tudom.
Rita nagyon kedvesen és élvezettel mikádózott a gyerekekkel, ekkor tudtam kicsit beszélgetni mindenkivel. Aztán játszótereztünk egyet, Lente két kislánnyal és a mamájukkal focizott, mindanniyan nagyon élvezték, Lehel pedig homokozott:
Hat felé mentünk Máriához vissza, akkor Ritával kidobóztak (jól kifullasztották 😁) és mikádóztak még egy utolsót, aztán eljöttünk. Rita július közepétől Százhalombattán ás (2001 óta, és lassan a végére jutnak), meghívott minket, hogyha még itthon lennénk, látogassunk át, szívesen megmutogat mindent, bevezet az ásatás rejtélyeibe.
Viszonylag sikerült gyors estét csapni, de nem tudtam hamar kijönni, mert Lehellel együtt kissé elaludtam én is. Remélem, azért nem lesz gond az elalvással, már mire eljutok odáig...
A délelőttbe belefért két mosás és egy főzés. Nagy meglepetésünkre -- mivel az elmúlt napokban nem nézegettem -- termett egy levesnyi zöldborsó, így zöldborsóleves készült ebédre. Először Lehel segített szedni és kifejteni, aztán Lente is csatlakozott hozzánk. Persze eszegettek is.
Vagyis az ebéd nagyon hamar készen lett, mert azonnal meg is főztem (vettem a héten répát, az is csomós, újrépa). Lehel közben fáramászott:
Aztán jött a dühöngés a szomszéd miatt, mármint hogy bőgeti a rádiót. Végül szóltam neki udvariasan, hogy vegye már le a hangot. Persze neki állt feljebb, hogy a gyerekek nagyon kiabálnak mindig és csapodják a téglákat, azért vette fel a hangot. Nem tudom, ha engem zavar a szomszéd viselkedése, akkor mint most, szólok neki, és igyekszem szót érteni. Nem ellenfrontot nyitok a "ki tud jobban a másik idegeire mászni" harcban. A gyerekekkel is megbeszéltem, hogy legyen kissé kevesebb a visítás, de azt hiszem, a gyerekek gyerekek, hangosak, nemigen lehet ezt megtiltani nekik. Ha belelendülnek a játékba, kiabálnak. Én se mondtam soha (nyilvánosan, pláne nem a gyerekek előtt) Lulukára és Macikára, a két kis görcs ugatógépre, semmi csúnyát (most sem tettem, nem hoztam fel példaképpen sem). Kutya, ugat. Nem szeretem, hogy ezt csinálják, de ennyit tud Luluka és Macika, ezzel kell együtt élni.
A szomszéd még egy fél óra múlva is azt ragozta a feleségének (vagy akivel beszélgetett kint), hogy mi milyen hangosak vagyunk, mindig kiabálnak a gyerekek, bezzeg ők. Ekkor már majdnem hangosan nevettem: az elmúlt hetekben életüknek szinte minden részletével tisztába jöttem akaratlanul is, hiszen folyton hangosan beszélnek egymással, vagy kiabálnak a jakuzzitól a tornácukig. Pedig nem érdekel se az, hogyan kell beüzemelni a jakuzzit, és hogy miért nem sikerül, se ilyen-olyan apró-cseprő ügyeik, se P nagyzolása és kioktató hangvétele (folyton úgy beszél, hogy ő aztán mindent tud, és mindenki más hülye).
Na, mindegy, remélem, Bencéék jobban viselik majd őket...
Délután átmentünk Mária bulijára, lettek azért rendesen, bár a telefonba mondta, hogy milyen kevesen tudnak eljönni. Azért csak ott volt Egy rakat indiai (a lektor, a követségről Beszter új főnöke, aki borzalmas Beszter szerint, korábban a nagykövet - ő tévedésből túl korán érkezett, már elment, mire mi odaértünk), Vera, Ratu, Szűcs Gábor, Csaba, Feri, Körte (ő külön csókoltat, nyomatékosan kérte, hogy adjam át!), Beszter, Rita, Kakas Bea, Rózsavölgyi Andi, Petra, Péri Bence (Panniék felléptek ma, így egyedül jött), Sági Peti, és még több ismeretlen ismerős, akikkel Mária bulijain szoktunk találkozni, de a nevüket nem tudom.
Rita nagyon kedvesen és élvezettel mikádózott a gyerekekkel, ekkor tudtam kicsit beszélgetni mindenkivel. Aztán játszótereztünk egyet, Lente két kislánnyal és a mamájukkal focizott, mindanniyan nagyon élvezték, Lehel pedig homokozott:
Hat felé mentünk Máriához vissza, akkor Ritával kidobóztak (jól kifullasztották 😁) és mikádóztak még egy utolsót, aztán eljöttünk. Rita július közepétől Százhalombattán ás (2001 óta, és lassan a végére jutnak), meghívott minket, hogyha még itthon lennénk, látogassunk át, szívesen megmutogat mindent, bevezet az ásatás rejtélyeibe.
Viszonylag sikerült gyors estét csapni, de nem tudtam hamar kijönni, mert Lehellel együtt kissé elaludtam én is. Remélem, azért nem lesz gond az elalvással, már mire eljutok odáig...
No comments:
Post a Comment